Momentum
Categories
Hírek

Sikerült: 508 milliárd forintot fogunk költeni az emberek és jogaik védelmére

Végre megnyílt és egészen március végéig megpályázható az az EU-s forrás, ami a legkisebb magyar településeken biztosít pénzügyi támogatást az emberi jogok védelméért dolgozó civil szervezeteknek. Ennek az EU-s pályázatnak a létrejötte 2021 nagy sikertörténete, hiszen többek között az én kezdeményezésemre, az eredeti elképzelésekhez képest, 800 millió eurónyi plusz forrást sikerült hozzátenni az “Állampolgárok, Egyenlőség, […]

Categories
Hírek

Újabb 2,8 milliárd forintot veszített az ország és a jövő generációja a Fidesznek köszönhetően

Újabb 2,8 milliárd forintot veszített az ország és a jövő generációja a Fidesznek köszönhetően: elsikkasztották többek között az Öveges-programra szánt EU-s pénzeket is. Az Öveges-program eredetileg azt a célt szolgálta, hogy a tanárok hatékonyabban oktathassák a természettudományokat. A támogatásból 43 település és a főváros iskoláiban laborok (fizikai és kémiai szaktantermek) fejlesztését tervezték úgy, hogy minden […]

Categories
Hírek

Az EP-ben hallgattuk meg a Pegasus szoftver egyik áldozatát

Ma az Európai Parlament Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottsága, melynek én is tagja vagyok, meghallgatta Panyi Szabolcsot, a Pegasus-botrány egyik áldozatát. Ő volt az egyik olyan magyar újságíró, aki után a magyar hatóságok egy terroristák ellen kifejlesztett kiberfegyverrel kémkedtek. Panyi Szabolcs érzékletesen foglalta össze a Fidesz kormány cinikus hozzáállását: három hónapnyi tagadás, majd véletlen […]

Categories
Hírek

Felháborító, hogy a NAIH mindent rendben talált a Pegasus ügyében

Péterfalvi Attila, az adatvédelmi hatóság elnöke kiállt, és azt mondta: mindent rendben talált a Pegasus-botrány körül. Szerinte joggal kémkedett a magyar kormány újságírók, ellenzékiek, ügyvédek és diákok után. Szerintem meg nincs rendben. És ezzel a véleményemmel nem vagyok egyedül: múlt héten az EP illetékes bizottsága, az INGE is elítélte a Pegasus kémszoftver használata, és egyébként […]