Eredményeim
Megalkottuk a jogállamisági mechanizmust.
Momentumos képviselőtársammal, Cseh Katalinnal aktív szerepet vállalunk a magyar jogállam európai szintű védelmében. A jogállamisági mechanizmussal megvédjük a magyaroknak járó EU-s pénzeket, ez az eszköz ugyanis azokat a kormányokat bünteti, amelyek uniós források eltérítésével rombolják a jogállamot. Kikényszerítjük, hogy a kormány arra költse az uniós támogatásokat, amire szükség van: kórházakra, iskolákra és munkahelyekre.
Európa elé vittem a rendszer igazságtalanságait.
Számos bejelentésem alapján indult európai uniós eljárás, aminek következtében többször is jogszabály módosításra kényszerült a kormány. Ilyen volt az igazságtalan civiltörvény ügye, de szövetségre léptünk Hadházy Ákossal is, hogy az OLAF elé vigyük a korrupciós ügyeket, Szél Bernadettel pedig közösen léptünk fel a sajtószabadság védelmében.
Elfogadtuk az Európai Zöld Megállapodást.
Az Európai Unió vállalta, hogy 2030-ig 55 százalékkal csökkenti a károsanyag-kibocsátását, 2050-re pedig klímasemleges lesz. A zöldkérdés ugyanis létkérdés. A klímaváltozás elleni harc keretében azon is dolgozom, hogy az Európai Unió biztosítson megfelelő pénzügyi forrást a nehezebb helyzetben lévő polgároknak, családoknak, hogy a klímaváltozás elleni harc költségeit ne az átlagemberek, hanem az óriásszennyezők viseljék.
Aktívan részt vettem a Facebookhoz hasonló óriásplatformok európai szabályozásában.
Gátat kell szabnunk az óriásplatformok visszaéléseinek, annak, hogy ellenőrizetlenül adják-veszik a személyes adatainkat, és titkos algoritmusokkal befolyásolják a választási kampányokat. Ma már olyan túlhatalom van a kezükben, amely ellen csak európai szinten léphetünk fel.
Kezdeményeztem egy európai szintű Pegasus-vizsgálóbizottság felállítását.
Miután Magyarországon mindent megtesz a fideszes kormánytöbbség a független vizsgálatok akadályozására, európai szinten kell kivizsgálnunk azt a Pegasus-botrányt, amelynek keretében magyar állampolgárokat hallgatott le izraeli kiberfegyverrel a saját kormányuk. A Pegasus-ügy ugyanis a hatalommal való visszaélésről szól, aminek véget kell vetnünk.
Közreműködtem az európai roma stratégia kidolgozásában.
Javaslatomra az Európai Bizottság nemcsak az általános romapolitikája megalkotásakor, hanem bármilyen politikai cél kitűzésekor figyelembe fogja venni a romák szempontjait – legyen szó közös agrárpolitikáról vagy épp az Erasmus-programról. Semmit róluk nélkülük!
800 millió eurónyi plusz támogatást harcoltam ki a civileknek.
Hazánkban a civil szervezetek ma erejükön felül teljesítenek, miután az állam kivonult számos közfeladat ellátásából. Ezek a szervezetek egyre több egészségügyi, szociális és oktatási feladatot látnak el, emiatt a munkájuk életbevágóan fontos szerepet tölt be a magyar társadalomban. Épp ezért fontos eredmény, hogy hosszas tárgyalások során sikerült elérnünk a nekik járó uniós támogatások megemelését.
Kezdeményeztem a kormány által támadott civilek európai védelmét.
Uniós szintre emelkedett a javaslatom: szükségünk van egy európai szintű civil társadalmi stratégiára. EU-s szinten kell ugyanis rendezzük a civil szervezetek jogállását és olyan minimumszabályokat kell életbe léptetnünk, amiket nem tud csak úgy eltörölni egy autoriter, civileket vegzáló hatalom.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE!
A szabad sajtót minden eszközzel próbálja korlátozni és ellehetetleníteni a Fidesz, ami nemcsak a politizálást öli meg, hanem a kormány munkájának ellenőrzését is. Ezért egyre nagyobb szerep hárul az ellenzéki mozgalmakra. Ha szeretnél tudni a részletekről vagy értesülni a kezdeményezéseinkről, add meg az email-címed.