Momentum

Kiderítjük, hogy milyen adatokhoz fért hozzá a Pegasust kémszoftvert fejlesztő cég

A kezdeményezésemre megalakított európai parlamenti Pegasus-bizottság meghallgatta a kémszoftvert kifejlesztő cég, az NSO képviselőjét, Chaim Gelfandot. Ő azonban meglehetősen felkészületlenül érkezett a meghallgatásra, kérdéseinkre nem tudott – vagy nem akart – konkrét és egyenes válaszokat adni. Bár az Európai Parlament idézte be, még azt sem tudta megmondani, pontosan hány európai visszaélés történt az elmúlt időszakban.

Sőt, saját magának is ellentmondott: előbb azt állította, hogy a cég minden esetben átfogó vizsgálatot folytat, ha visszaélést tapasztal, később azonban arról beszélt, hogy az NSO nem tud átfogó vizsgálatot indítani, mert ők maximum csak a megcélzott telefonszámokat látják.

A Pegasust gyártó cég képviselője rendkívül cinikus módon azt is előadta, hogy amennyiben visszaélést tapasztalnak, szerződést bontanak az ügyféllel – mégis egy nemzetközi, oknyomozó újságírók által kirobbantott botrány kell ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzanak azzal, hogy több ügyfelük a saját állampolgárait hallgatta le.

A meghallgatás egy pontján legalább arra ígéretet tett, hogy azokat a kérdéseket, amelyekre nem tudott válaszolni, írásban feltehetjük a cégnek. Szaván fogjuk.

A következő kérdésekre várjuk még a választ tőlük:

Milyen lehallgatott adatokhoz fért hozzá a cég?
Tudták, hogy az ügyfeleik kik után kémkednek?
Csak a lehallgatott telefonszámokat ismerték?
A megjelent információk alapján az NSO-nak elég volt csak a telefonszám ismerete, és már telepíteni is tudták a kiberfegyvert az áldozat készülékére. Ezek az információk helyesek, vagy máshogy működött a rendszer?
Ha nem ez volt az eljárásrend, akkor milyen telefonszámlista szivárgott ki?
Csak és kizárólag Izrael állam jóváhagyásával adnak el kiberfegyvereket?

Maga a meghallgatás összességében csak megerősített abban az álláspontomban, hogy legalább ideiglenesen le kell állítani vagy be kell tiltani a hasonló megfigyelési technológiák használatát és értékesítését. Csak így akadályozható meg az emberi jogokkal való további visszaélés.

Ezzel maga Chaim Gelfand, az NSO képviselője is egyetértett egyébként az ülésen, ő is fegyverkereskedelmi szabályozást kér a kiberfegyver iparágra, és egy független szervezet felállítását, ami ellenőrzi a szabályok betartását. Persze sok mozgástere nincs az NSO-nak, így inkább van szó előremenekülésről, mint őszinte aggodalomról.

A Pegasus-bizottság végső célja tehát továbbra sem változott: miután uniós együttműködéssel feltártuk a demokráciát is veszélyeztető megfigyeléseket, európai szintű Pegasus-törvényt kell elfogadnia az Európai Parlamentnek.

HÍR MEGOSZTÁSA

Facebook
Twitter
LinkedIn