A Pegasus vizsgálóbizottság hallgassa meg nyilvánosan Varga Juditot és kérje be a lehallgatási engedélyeket!
Az Európai Parlament megtette az első fontos lépést az európai állampolgárok illegális lehallgatásainak ügyében: kezdeményezésemre felállt a törvénytelen eszközökkel élő kormányokat ellenőrző Pegasus-bizottság.
Ennek a bizottságnak pedig a nyilvánosság előtt élőben közvetítve kell meghallgatnia a magyar kormány igazságügyi miniszterét, Varga Juditot, akinek a tudtával és engedélyével politikusokat, civileket, tényfeltáró újságírókat figyeltek meg és hallgattak le Magyarországon.
A bizottság tagjaként azt is kezdeményezni fogom, hogy kérjük be, és vizsgáljuk meg a lehallgatási engedélyeket. Mert nagyon úgy tűnik, hogy jelentős részükre semmi szükség nem volt – egyszerűen a politikai ellenfeleiket hallgatták le, hogy hatalmon maradhassanak.
Eközben a magyar parlamentben ma nem állíthat fel semmilyen, a hatalmat ellenőrző vizsgálóbizottságot az ellenzék. De a magyar és európai állampolgárokat védő, európai parlamenti kontroll szerepet nem iktathatják ki. Ezért van kiemelt felelősségünk mindannyiunknak a Pegasus-bizottságban.
Mindent meg fogok tenni azért, hogy az igazságügyi miniszternek a magyar és európai nyilvánosság előtt kelljen megmagyaráznia, hogy miért kémkednek folyamatosan a saját állampolgáraik magánéletében.
Loading
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A sütik információi az Ön böngészőjében tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint például az Ön felismerése, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal mely részeit találja a legérdekesebbnek és leghasznosabbnak.