Az Eurostat statisztikái szerint az Európai Unióban 96,5 millió, míg Magyarországon 1 millió 854 ezer embert fenyeget a szegénység, vagyis nagyjából a lakosság egyötödét. Bár a fiatalok között szerencsére csökkent a veszély, az idősek körében viszont egyre többeket fenyeget az elszegényedés.
Nem meglepő módon a világjárvány csak rontott a helyzeten, az addigi lassú javulás visszájára fordult. Ma Magyarországon az idősek 20,3 százalékát (!) fenyegeti a társadalmi leszakadás, szegénység.
Azért, hogy az idősek társadalmi leszakadását megállítsuk, az Egységben Magyarországért vállalja: hosszú távon olyan több pilléren álló nyugdíjrendszert dolgozunk ki, amelynek első pillére az úgynevezett alapnyugdíj, ami garantálja a biztos megélhetést idős korban is. Második pillérként viszont kiegészíti egy, a maihoz hasonló, társadalombiztosítás alapú munkanyugdíj. Harmadik pillérként pedig fiatal kortól támogatjuk, adókedvezményekkel ösztönözzük az önkéntes nyugdíj-előtakarékosságot is.
Persze a probléma most is jelen van, nemcsak hosszú távon kell kezelni, hanem azonnal – ezért az alapnyugdíj bevezetéséig a teljes jogú öregségi nyugdíj minimumát legalább a 2,5-szeresére emeljük. Valamint garantáljuk minden időskorúnak a minimális megélhetési szintet, ehhez pedig kiterjesztjük a jelenlegi, erősen lyukas szociális hálót, a legrosszabbul élő nyugdíjasok felzárkóztatása érdekében pedig nyugdíjkorrekciós programot vezetünk be.
Mert fiatalként pontosan tudjuk: mi is leszünk egyszer idősek. És láttuk, mennyit dolgoztak értünk nagyszüleink.
Loading
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A sütik információi az Ön böngészőjében tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint például az Ön felismerése, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal mely részeit találja a legérdekesebbnek és leghasznosabbnak.