A mai tanársztrájk is jól mutatja, miért is húsbavágó kérdés, hogy a jogállamiság uralkodik-e egy országban, vagy az önkény. Ezért is küzdök megválasztásom óta az Európai Parlamentben azért, hogy az EU vegye komolyan, a Fidesz lebontotta hazánkban a fékek és ellensúlyok rendszerét. Évről évre szűkítik a munkavállalók jogait a rabszolgatörvény bevezetésével, a sztrájkjogok szűkítésével.
Már a hétköznapokban tapasztalható következménye lett annak, hogy Magyarországon a Fidesz lerombolta az igazságos és emberséges jogállamot. Az elmúlt napokban és ma is sorra jelennek meg a cikkek arról, hogyan próbálják meg a jogos tanársztrájkot elszaboltálni a Fidesz által kinevezett, a tanárok és szülők által nem támogatott igazgatók, de legfőképp az oktatásért felelős minisztérium, az Emmi.
A sztrájk alapjog! Ha egy dolgozónak elveszik a jövedelmét, a becsületét, a sztrájk marad az egyetlen eszköze jogai érvényesítésére. Pontosan ezért fontos a kormányváltás után visszaépíteni a magyar jogállamot – mert csak egy jogállamban lehetnek a dolgozóknak, munkásoknak sztrájkjogaik, csak egy jogállamban van lehetőségük tiltakozni a jogtalanság ellen.
Az elmúlt 12 év jogtalansága pedig mindenki számára jól látható és ismert: az oktatáspolitika kilátástalan helyzetbe sodorta a pedagógusokat, mert a kormány elvette a nekik járó tisztes megélhetés lehetőségét.
A kormányváltás után olyan oktatási rendszert fogunk az oktatókkal, pedagógusokkal közösen építeni, amiben újra vonzó értelmiségi hivatás lesz a tanári pálya. Olyan országot, amiben a diplomásokat megillető fizetést kapnak, és megfelelő szabadságot, hogy a legjobb tudásuk szerint oktathassák a jövő generációit.
Loading
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A sütik információi az Ön böngészőjében tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint például az Ön felismerése, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal mely részeit találja a legérdekesebbnek és leghasznosabbnak.