Kevés olyan politikus van ma az európai politikában, akik annyira mást gondolnak Európa szerepéről, mint Orbán Viktor és Emmanuel Macron. Teljesen más utat is szánnak a két nemzetnek, amit vezetnek. Míg Macron lépésről lépésre beljebb viszi Franciaországot az Európai Unióba, addig a magyar kormányfő egyre távolabb kormányozza Magyarországot a szövetségtől. Már csak ezért sem tudok egyetérteni a francia köztársasági elnök megállapításával, miszerint Orbán Viktor egy „európai partner”. Hiszen egyre kevésbé partner, és egyre kevésbé európai.
Ahogy azzal is nehéz azonosulnom, történelmi tapasztalataink alapján, hogy Oroszország partnere lehet Európának a Kínai Kommunista Párt gazdasági és politikai terjeszkedésének megállításában. Igen, a kínai elnyomó rezsim befolyásszerzését meg kell akadályoznunk. De elképzelhetetlen számomra, hogy az az Oroszország lenne partner Kína megállításában, amelyik nem riad vissza otthon az elnyomás eszközeitől, és a külföldön a kétes befolyásolási módszerektől, illetve kibertámadások alkalmazásától. És azt se szabad elfelejtenünk, hogy mindketten folyamatosan arra törekszenek, hogy globális vetélytársukként az Európai Uniót megosszák, gyengítsék. Ugyanígy azt sem gondolhatjuk, hogy egy olyan magyar kormányfő lesz partner, aki többet költene a kínai Fudan Egyetem Budapestre költöztetésére, mint a magyar felsőoktatásra.
Értem persze, hogy a francia köztársasági elnök az Unió tagállamának vezetőjével inkább a közös pontokat keresi, mert az Európai Unió párbeszédre, együttműködésre, és ami a legfontosabb, bizalomra épül. Bizalomra a partnerek, az országok és vezetőik között. De a bizalom az, ami a legkevésbé jellemzi Orbán Viktor rendszerét és szövetségi politikáját. Elég csak arra gondolnunk, hogy az elmúlt 6 hónapban hétről hétre az derült ki, hogy még a legközelebbi szövetségeseiben sem bízik: lehallgatja a saját államtitkárát, az őt védő Terrorelhárítási Központ helyettesét és mint most kiderült, legrégebbi harcostársát, az általa hatalomba emelt Áder János köztársasági elnököt is.
Emmanuel Macron azért jött Magyarországra, hogy “európai partnereket” keressen tervéhez, az összetartó és erős Európa felépítéséhez. Sajnos szövetségeseket a kormány oldaláról nem fog találni. A hatalom jelenlegi birtokosai gyenge Európában érdekeltek, amiben méginkább megszilárdíthatják igazságtalan és embertelen rendszerüket.
Mi azonban készen állunk az európai partnerségre. Készen állunk arra, hogy új szintre emeljük a magyar és francia kapcsolatokat. Mert elérkezett a történelemben az a pillanat, amikor Franciaország és Magyarország támasza lehet egymásnak mind nemzeti, mind európai szinten. A Renew Europe frakcióban két éve dolgozunk együtt Emmanuel Macron pártjának, az En Marchenak a képviselőivel. Ez alatt az idő alatt kiderült, hogy mik azok a közös ügyek és témák, amelyekben a magyar és francia érdekek azonosak.
Ez a tudás pedig most rendkívüli jelentőséggel fog bírni, hiszen történelmi kihívásokkal kell, hogy szembenézzünk. A következő fél évben Franciaország lesz az EU soros elnöke, míg Magyarországon a kormányváltás után egy példátlan időszak veszi kezdetét. Egy példátlan időszak mindkét nemzet számára, amikor kemény és nehéz döntéseket kell majd meghoznunk, hogy egy igazságosabb, emberségesebb, zöldebb országot és Európát építsünk. Magyarok és franciák ebben igenis partnerei és szövetségesei lehetnek egymásnak, én emellett érveltem a tegnapi találkozónkon.
(Fotó: Benő Vivien Cher, MTI)
Loading
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk Önnek. A sütik információi az Ön böngészőjében tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint például az Ön felismerése, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítenek nekünk megérteni, hogy a weboldal mely részeit találja a legérdekesebbnek és leghasznosabbnak.